Különbözőek és ez nagyon jó.
Régen azt gondoltam, hogy jó az, ahogy gondolkodom, ahogy reagálok szituációkra, ahogy nevelem a gyerekemet, ahogy viselkedem másokkal, ahogy élem a mindennapjaimat. Észre sem vettem, hogy esetleg valami baj van. Minden ismerősöm majdnem ugyan úgy élt, talán én egy kicsivel szabadabban és sok mindent kipróbálva, amit más esetleg nem mert volna megtenni.Mindenbe belefogtam aztán abbahagytam, tanultam valami mást, kipróbáltam és azt is abbahagytam. Voltak barátaim, voltak férfiak az életemben, dolgoztam, szórakoztam, megpróbáltam egyedül felnevelni a gyermekemet, lakást szereztem, tanultam és mindig kerestem valamit. A kapcsolataim is nagyon különbözőek voltak, jók, rosszak, viharosak.
Aztán egyszer csak történt valami, ami teljesen megváltoztatta az életemet kerestem valamit még nem tudtam mit, de elhatároztam, hogy valamit csinálni fogok és ez a természetgyógyászattal kapcsolatos. Mivel az a tanfolyam amit kiválasztottam nem indult megkérdeztem mi az ami mostanában indul és azt a választ kaptam, hogy a hétvégén indul a Kineziológia. Jó akkor ott leszek és ott el is kezdődött amire vártam. Természetesen kipróbáltuk az oldást egymáson és mindig többet és többet tudtam meg magamról. Nagyon kis változások voltak az elején, de kezdtem lassan megismerni önmagam. Sok minden mást is kipróbáltam és azóta is szívesen megyek olyan helyre ahol a cél a változás és önmagunk megismerése. Nem szabad foggal-körömmel ragaszkodni ahhoz, amilyenekké váltunk, ha beengedjük az új dolgokat az életünkbe, sok csodában lesz részünk és sok pozitív változásban. Sok mindent el is fogunk veszíteni ezek lehetnek, barátok, férjek, feleségek, tárgyak, rájövünk, hogy nem kellenek már, munkahelyek, rossz szokások. De kapunk is egy szebb boldogabb életet, új barátokat, jobb munkahelyet és ha belenézünk a tükörbe ott látunk egy csodálatos embert, akit nagyon szeretünk és akire büszkék vagyunk és akit az Isten a tenyerén hordoz.
https://www.facebook.com/gyorkineziologus
keress:www.gyor-kineziologus.hu