Székely Szidónia Alternatív Egészség

Székely Szidónia Alternatív Egészség

Utazásom élményei!

2018. november 26. - Székely Szidónia Kineziológus

Olyan ez a cím, mint ha egy föld körüli utazást tettem volna meg. Pedig nem.

Szombaton egy nagyon szuper előadáson voltam Budapesten a Boscolo hotelben, de most nem erről szeretnék írni nektek, hanem azokról a nézőpontokról, amiket folyton hallunk és megosztásban látunk is. Hogy minden ember belebújik a telefonjába és se nem lát se nem hall és nem beszélgetnek.

Egyedül ültem a fülkében és természetesen olvastam. Az indulás előtt felszállt egy anyuka a két lányával, akik bőrig áztak a Sting koncerten és nagyon izgatottak voltak az élmény miatt. Azt hiszem anyuka izgatottabb volt, és megnézte hogy sikerült a felvétel a telefonon és persze hangosan szólt a zene. A kisebbik lány 14 év körüli lehetett eléggé szakadt ruhában, rászólt anyukára, hogy anya, mások is vannak. 

Én azonnal szóltam, hogy engem nem zavar és ezért hálásak voltak és elkezdődött a beszélgetés, ki mivel foglalkozik, az anyukát érdekelte a Kineziológia, és  azon volt, hogy az olyan gyerekeknek segítsen, akik nehezen tudnak beilleszkedni az oviba.

De ami engem lenyűgözött, ahogy nézett a gyermekeire, mekkora szeretettel, pedig főleg a kisebbik lány külső szemlélőként  elég furcsa divatot követett a szakadt nadrágjával az ötletes anya csavaros nyakláncával és természetesen minden ruhadarabjuk fekete volt. Ez az anyuka nem ezeket látta, hanem az okos, jól nevelt, kreatív és nagyon nyitott gyermekeket, akik meséltek nekem a koncertről, az útról, példákat hoztak fel a környezetükben élő gyerekekről, akiknek szükségük lenne a Kineziológiára. 

Nagyon boldog voltam, hogy megismerhettem őket ezen az utazáson és akkor még nem fejeződött be a csoda.

Közben egy fiatal lány is bejött a fülkébe és csendben ült ott és mikor kettesben maradtunk elkezdtünk beszélgetni és nagyon érdekes volt, hogy ő is szívesen mesélt a munkájáról, hogy hol dolgozik és hogy ott jól érzi magát. A  barátjához utazik Győrbe és hogy felköltözött Budapestre, mert ott nagyobbak a lehetőségek és 19 éves, de maga keresi meg az albérletre az életre valót.

Nagyon meglepődtem, mert nem rosszként élte meg a mostani nehéz helyzetét, hanem lehetőségként, és természetesnek érezte, hogy ad nekem egy kis ajándékot is.

Ezalatt a fél óra alatt nagyon nagy tisztelettel hallgattam őt. Nagyon büszke lehet magára ez a lány, remélem a szülei is azok!

Ilyen csodálatos úti társaim voltak  a vonaton, köszönöm nekik.

Soha ne ítélkezzünk mások felett!  A szeretet és oda figyelés  csodákra képes!

 Várlak szeretettel!

Hívj most :06/30-4168446
http://www.boldogsag-energia.info/
info@gyor-kineziologus.hu
www.gyor-kineziologus.hu

 

train-2769981_960_720.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szekely-szidonia-alternativ-egeszseg.blog.hu/api/trackback/id/tr7014393772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása